Nagy likviditási többlet van a magyarországi bankrendszerben, a tőkeellátottság is magas, a bankok már csak a bevételszerzés miatt is hiteleznének - mondta Simák Pál, a CIB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója. A CIB-nél idén 200 milliárd forint a hitelezési terv.
Az nhp nyomán tavaly elindult hitelezési boom megtörni látszik - fogalmazott Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója. Véleménye szerint egyrészt jó volna, ha az MNB nhp-ja jövőre is folytatódna, másrészt az állam is beszállhat a probléma kezelésbe, harmadrészt pedig a bankválasztás lehetőségét segíteni kell.
A kisebb és közepes méretű cégek gyakran nem beszélik a bank "nyelvét", ezen is jó lenne változtatni - tette hozzá egy újabb szempontot Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. első embere.
Hogyan kellene kivezetni az nhp-t?
A jelenlegi 2,5 százalékban maximált marzs nagyon "kellemes" - véli Hegedüs. A program fő előnye az árazás volt, valamint kitolta a futamidőket, az ügyfelek pedig ezekhez az előnyökhöz hozzászoktak és már el is várják ezeket - fogalmazott Simák, aki szerint valamilyen módon ki kellene vezetni az nhp-t. A CIB-nél jelenleg 35-40 százalék az nhp súlya a kkv-hitelezésben.
A hitelösszeget csökkentené jövő júliustól Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Hamarosan tényleg működik az MNB rossz bankja
Magyarországon a projekthitelezés 2010 óta gyakorlatilag zéró. Az MNB több megközelítésben kísérli meg a probléma kezelését. Egyrészt az EBRD-vel együttműködve próbálja meg támogatóvá tenni a jogi környezetet, másrészt megalapította a MARK Zrt.-t. Mivel nem látszott, hogy ezt az eszközt ki "vállalná magára", a zrt.-t maga az MNB alapította meg - mondta Kandrács Csaba, a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A projekt várható hatása: az npl-ráta 4-5 százalékponttal csökkenhet 2016 végére, valamint feleződik a nemteljesítő (npl) kitettség a kereskedelmi ingatlan szegmensben.
Követelésnél minimum 500 millió, ingatlannál 200 millió forint bruttó érték lesz a limit úgy, hogy a bankok 50 milliárd forintos csomagokat raknak össze. Míg korábban arról volt szó, hogy fél évig ajánlhatnak fel eszközöket a bankok most úgy tűnik, hogy a lehetőséggel 2016 végéig élhetnek. Az MNB a követelésvásárlásokhoz szükséges 300 milliárd forint keretű forrást piaci árazással biztosítja majd.
Jelenleg a zrt. már több mint 50 embert foglalkoztat. Párhuzamosan tárgyalunk a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal. Az Európai Bizottsággal a vége felé járunk az egyeztetéseknek, várhatón szeptember vége, október magasságában kaphatjuk meg a jóváhagyást - valamint a mintaportfóliókat akkor zárhatjuk is - fogalmazott Kandrács.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni