Egy 1999-es rendelet szerint a munkáltató köteles látásvizsgálatra, foglalkozás-egészségügyi orvoshoz küldeni azokat a dolgozókat, akik rendszeresen, azaz legalább napi négy órában a képernyő előtt dolgoznak - olvasható a portálon.
Erre a vizsgálatra még a képernyős munkavégzés megkezdése előtt sor kell kerüljön, és kétévente meg kell ismételni. A jogszabály nem rögzíti, hogy a munkáltató mekkora összeget köteles megtéríteni a szemüveg vagy a kontaktlencse árából.
Kapcsolódó
A Magyar Látszerész Szövetség adatai szerint másfél millió magyarországi lakos még sosem vett részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól, ezért is jött hirdették meg a látás hónapját, ami októberben van. Emiatt 2015-ben 39 ezren, tavaly már 65 ezren vettek részt októberi látásvizsgálaton.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt