A tájékoztató kiemeli, hogy a Kerepesi úti Sportpark a 2019. évben Budapesten megrendezésre kerülő Maccabi Játékok központi helyszíne lesz, majd az eseményt követő utóhasznosítás révén egyszerre szolgálja több sportág edzés- és verseny lehetőségeit, továbbá különféle sportágak utánpótlás-nevelését.
A tervezett épületek között szerepel egy 3460 négyzetméteres sportszállás, gyakorlóterem és iroda, egy 14 843 négyzetméteres multifunkcionális csarnok, egy 10 395 négyzetméteres sportcsarnok, továbbá gazdasági épület, kültéri szabadtéri pályák és - szintén a kültéren - egy úszómedence is.
A közlemény mindössze a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára utal, amely szerint eredménytelen az eljárás, ha senki nem adott be ajánlatot.
A Napi.hu tavaly májusban közölte a hírt, hogy a Kerepesi úti Sportpark tervezésére kiírt pályázatot a B3 Építész Stúdió Kft., az RB-Stúdió Bt., valamint a Sagra Építész Kft. nyerte, a pályadíjak összege 14 millió 960 ezer forint volt.
Képünk illusztráció. Forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését