Habár augusztusban is jelentős mértékű növekedést produkált a hazai ipar, a bizonytalan kilátások miatt a kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a munkahelyek megtartását az energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozásoknál (kkv) - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
"A kormány kész átvállalni energiaköltségeik negyedik negyedéves növekményének felét, az áram és gáz mellett a távhő esetében is, továbbá vissza nem térítendő támogatást kínál az energiahatékonysági beruházásaikhoz felvett hitel önrészének kiegészítésére. A munkahelyek megőrzésén túl így a lehetőség a rezsiterhek tartós mérséklését, a hazai ellátásbiztonság javítását is szolgálja. A program részletei az energiatamogatas2022.hu oldalon olvashatók” - mondta Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a TIM közleménye szerint.
Az energiaintenzív vállalatok támogatásáról szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kormány az energiaár-emelkedésnek a hazai energiaintenzív feldolgozóipari vállalkozásokra gyakorolt hatásának mérséklése érdekében indítja el a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató programját, amely részben a működési költségekhez, részben az energiahatékonyságot célzó beruházások finanszírozásához kapcsolódik.
- A kkv-k működési költségeinek finanszírozása érdekében legfeljebb 75 milliárd forint forrást,
- a kkv-k energiahatékonyságát célzó beruházások - a program feltételei szerint meghatározott mértékű - önerejének biztosítása érdekében legfeljebb 25 milliárd forint forrást különítenek el a költségvetésben.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?