A portál szerint december 6-tól 35 forinttal 165 forintra emelkedik a kilométerenkénti viteldíj. Az Uber honlapján szereplő árlistán az alapdíj 300-ról 380-ra, a percenkénti költség pedig 25-ről 30 forintra emelkedett.
Az Ubert nagyjából 70 ezren használják Budapesten. Azt szeretnék, ha az autók kiérkezési ideje 4 perc, majd később 3 perc alá csökkenne a jelenlegi átlagos 4 perc 40 másodpercről. Ehhez viszont az kell, hogy több legyen a sofőr, 2016 végéig megdupláznák a számukat, a tervek szerint nagyjából kétezren lesznek majd.
A cég szeretné, ha a sofőrök meg tudnának felelni az előírásoknak. Itthon is folyamatosan egyeztetnek a hatóságokkal, de ezek állásáról nem közöltek részleteket.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók