Kiszámítható jogszabályi környezet, stabil támogatási rendszer és megtérülést garantáló árak nélkül nem indulnak el a jövőben a megújuló alapú energetikai fejlesztések - derült ki a Biomassza Erőművek Egyesülésének (BEE) sajtóbeszélgetésén. A megújuló alapon termelt áram mai átvételi ára kilowattóránként 29,6 forint, a BEE által készített benchamark-számítások alapján (erőműnagyságtól és -típustól függően) 45 és 37 forintos árra lenne szükség - mondta Rudolf Péter, a BEE főtitkára. Az egyesülést (más szakmai szervezetekkel együtt) a Magyar Energia Hivatal kérte fel arra, hogy dolgozzon ki a biomassza tüzelésű erőművek működését leíró benchamark-szabályokat a várhatóan a jövő év közepén életbe lépő megújuló energia támogatási rendszer (METÁR) gazdasági megalapozottsága érdekében. Az elemzés szerint a kisebb (és ezért kevésbé költséghatékony) erőműegységek működéséhez magasabb átvételi árakra lenne szükség, ezért a túlzott decentralizáció magasabb átvételi és így fogyasztói áramárakat hozhat - tette hozzá Rudolf.
Kérdéses, hogy a mostani bizonytalan szabályozói környezetben belevágnak-e zöldmezős fejlesztésbe a beruházók - hangsúlyozta Fernezelyi Ferenc, a Dalkia Energia Zrt. kereskedelmi igazgatója. A Dalkia például már öt éve megkezdte pécsi, 35 megawattos biomassza-blokkja telepítésének előkészítését, az üzem 2012-ben kezdheti meg működését - azaz a projektek megvalósulása 5-6 évet is igénybe vehet, 2020 pedig közel van - utalt a kormány megújulóvállalásainak teljesíthetőségére az igazgató. A szabályozási bizonytalanságok miatt el nem indult projektek hatásai is 4-5 év múlva válnak érezhetővé. Az elmúlt években nem indultak Magyarországon zöldmezős biomassza-beruházások, és ez megfelelő árak nélkül nem is várható - tette hozzá Rudolf.
A beruházásokért folytatott régiós versenyben így jelentősen lemaradhat Magyarország. A verseny nemcsak az államok között zajlik a forrásokért, a bankok - stratégiai döntésekkel - a finanszrozásra érdemes szektorok között is választanak - mondta Gulyás Olivér, az MKB Bank energetikai projektfinanszírozásái osztályának vezetője. A 2020-ra tett 14,65 százalékos megújulórészarányra tett magyar vállalás teljesítéséhez megfelelő megtérülést lehetővé tevő árak, kiszámítható szabályozói környezet és kedvező befektetői tapasztalatok kellenek Gulyás szerint.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz