Szinte gazdasági csodát hajt végre Mészáros Lőrinc: multikat megszégyenítő hatékonysággal működteti azokat a cégeit, amelyeket hivatalosan - legalább részben - tulajdonol. Egy munkavállalóra 58 millió forint árbevétel jut, ez közepes vállalkozásoknál kiváló mutató - olvasható a Figyelőben.
A társaságainál - a 2015-ös, az előző évihez képest majdnem duplázott árbevétel ellenére - a 685 alkalmazottja nincsen elkényeztetve: az átlagfizetés havi bruttó 229 ezer forint volt tavaly, ami igencsak elmarad a versenyszféra 263 ezres országos mutatójától.
A Figyelő arról is ír, hogy Mészáros Lőrincet immár a közétkeztetési piaccal is hírbe hozták. A lap szerint a hozzá kötött hotelek bekapcsolódhatnak az újraszabályozásra váró közétkeztetési bizniszbe. Pedig a hírbe hozott körtől gyorsan jött a pontokba szedett cáfolat, hogy egy szállodai konyha soha nem lesz alkalmas ilyen célra, el sem férnének például az ehhez szükséges edények. Ez persze nem lehet akadály.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások