A tervek szerint július 28-án, a Forma 1-es Magyar Nagydíj napján írja alá a magyar kormány és Bernie Ecclestone a futamok meghosszabbításáról, vagyis a 2017-2021-ig szóló szerződést - jelentette be Német Lászlóné, a fejlesztési tárca vezetője a a mogyoródi pályán tartott sajtótájékoztatón. A jelenlegi szerződés 2016-ig szól, s a kormány még februárban döntött a hosszabbításról. A miniszter azt is elmondta, hogy a futamok megrendezéséhez szükséges állami támogatás összegét beépítik majd az elkövetkező évek központi költségvetésébe. (A támogatás összege nem derült ki).
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig egyebek között arról szólt, hogy a későbbi futamok megrendezéséhez számos beruházást kell majd megvalósítani. Egyebek között a pályacsík aszfaltozása is szükségessé válik. A Hungaroring Zrt. már az idei versenyt megelőzően is különböző fejlesztéseket hajtott vére, saját forrásból. Ma adták át az egészségügyi ambulancia épületét, amire 125 millió forintot fordított a társaság.
Gyulay azt is elmondta, hogy a jegyértékesítés terén idén a tavalyihoz képest 10 százalékkal jobban állnak, a cégnek egyébként ez a legfőbb bevételi forrása.
Németh Lászlóné azt is kiemelte, hogy a Hungaroring Zrt. jelenlegi menedzsmentje úrrá lett a cég eladósodottságán, s a tavalyi volt az első olyan év, amikor a társaság mérleg szerinti eredménye is a pozitív tartományba került.
A miniszter szólt arról, hogy a Magyar Nagydíjnak nagy turisztikai ereje van, az elmúlt évben például több mint 150 ezer vendégéjszakát regisztráltak a a rendezvény ideje alatt.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val