A Népszavát jelenleg a svájci Luganóban bejegyzett TGD Intermedia SA birtokolja, amely a hírek szerint Puch Lászlónak, az MSZP volt pénztárnokának érdekeltségébe tartozik. A cég várhatóan megválik a teljes, 99 százalékos részesedésétől.
A lap információi szerint két ajánlat érkezett a cégre, az egyik vevőjelölt a Szabad Földet, a Vasárnapi Híreket és több más terméket is kiadó Geomédia Zrt., pontosabban az annak 100 százalékos tulajdonában lévő VH Kiadói Kft., a másik a Népszava Szerkesztőség Dolgozóinak Szociális Kulturális és Segélyező Egyesülete, amelynek most jelképes, egyszázalékos tulajdonrésze van a politikai napilapot kiadó cégben. A Népszavából a tavalyi harmadik negyedévi adatok alapján átlagosan 12 ezer példányt adtak el, internetes portálját naponta 45 ezren látogatják.
A Népszabadság úgy tudja, a tulajdonosok a Geomédia ajánlatát tartják reálisabbnak, s úgy ítélik meg, hogy a Népszava megjelenését a kiadócsoporton belül lehetne hosszú távon biztosítani.
Információik szerint ezen héten Horváth László, a Geoholding meghatározó tulajdonosa, a Szabad Föld főszerkesztője és Gál J. Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője találkozott Németh Péterrel (képünkön), a Népszava főszerkesztőjével, Láposi Elza ügyvezetővel (képünkön) , a szerkesztőség és a kiadó munkatársaival.
A találkozó azért jött létre, hogy a két tulajdonosi kör megismerkedjen, s vázolják a lappal kapcsolatos terveiket. A Geomédia képviselői nyilvánvalóvá tették, hogy a kiadó csakis a stabil finanszírozást biztosító üzleti terv alapján kész a befektetésre, amelynek kiindulópontja a lap szellemiségének megőrzése mellett az újság jelentős átalakítása és modernizálása.
Egyesek bizonytalanságot éreznek
A Geomédia elképzelése az, hogy integrálnák a meglévő erőforrásokat, s a Népszavát és a Vasárnapi Híreket egy közös szerkesztőségi modellben működtetnék. Nem kizárt, hogy a Vasárnapi Hírek a Népszava szombati mellékleteként jelenne meg. A két lap internetes portálját is összevonnák.
A Népszava szerkesztőségében azonban van olyan félelem, hogy a két lap integrációjának végén közülük nagyon sok munkatársat elbocsátanak, s a Vasárnapi Hírek jelenlegi vezetői és munkatársai vennék át a feladataikat, így a napilap irányítását. A Geomédia képviselői közölték, hogy készek a lap munkatársainak többségét tovább foglalkoztatni, és csakis a szerkesztőséggel együttműködve vágnának bele az átalakításba.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről