Ilyen feladat például a hazai élelmiszeripar erősítése a feldolgozóipari háttér hosszú távú fejlesztésével. A magasabb hozzáadott értéket képviselő feldolgozott termékek arányának emelésével ugyanis az agrárium nagyobb mértékben járulhat hozzá a cégek eredményességéhez és a nemzetgazdasági termeléshez is.
A most aláírt megállapodás elősegítheti a Tej Terméktanács azon célkitűzésének teljesülését is, hogy a tejágazat minél kedvezőbb pozíciót érjen el az új uniós költségvetési ciklusban. A tejszektor a Vidékfejlesztési Program kiemelt stratégiai ágazatai közé tartozik: a pályázati források a technológia fejlesztésére, az energiahatékonyság növelésére, a környezet védelmére, valamint állatjóléti célok elérésére irányulnak, de számos ponton csatlakoznak egyéb prioritásokhoz is. Az ágazatba várhatóan több tízmilliárd forint forrás érkezhet a program keretében, a takarékok pedig a források hatékony felhasználásában, az üzleti célok meghatározásában és elérésében is a tejtermelők rendelkezésére állnak.
A takarékszövetkezeti integráció hagyományos stratégiai partnere a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, így a tejtermelőknek és a feldolgozóknak is - mondta Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgatója. A megállapodás illeszkedik az integráció stratégiájába, amely mind a finanszírozás, mind az ügyfélszám alapján az agrárium és az élelmiszeripar vezető piaci szereplőjévé kíván válni. A takarékok minden olyan finanszírozási termékkel a tejtermelők és feldolgozók rendelkezésére állnak, amelyekkel gazdálkodásuk működtetése és fejlesztése során szükségük van. Így nagy erőkkel készülnek a vidékfejlesztési pályázatok előfinanszírozására is - fogalmazott Szabó.
A tejpiac jelenlegi válságának hátterét a nemzetközi összefüggések ismeretében lehet megérteni - hangsúlyozta Fórián Zoltán. A Takarékbank Agrár Központjának vezetője szerint a takarékok közvetlen segítséget tudnak adni tejszektorbeli ügyfeleinknek abban, hogyan alkalmazkodjanak a kialakult helyzethez, illetve számíthatnak a vidék bankjaira a fenntartható fejlődés megalapozásában. Ezt a mostani megállapodás mellett az is segíti, hogy a takarékok helyi pénzintézetként nemcsak személyesen ismerik ügyfeleiket, vállalkozásaik helyzetét, hanem az Agrár Központ révén stratégiai tanácsadással és előrejelzésekkel is támogatják őket.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit