Az NMHH szerdán lezárult közbeszerzési pályázatának eredményeként a hazai rádiószektorban a következő három évre egységes és átlátható mérési módszertan alapján elkezdődnek a rádiós hallgatottsági mérések és kutatások.
A rádiós piac szereplőivel lefolytatott szakmai egyeztetésen kialakított egységes módszertan szerint ezentúl országosan, valamint budapesti és helyi szinten a rádiók hallgatottságmérését a pályázatnyertes M-Meter Kutató és Elemző Kft. és a Kantar Hoffmann Kft. konzorciuma fogja elvégezni.
Kapcsolódó
A hatóság a nyilvánosság megfelelő tájékoztatása érdekében a hallgatottságmérés periodicitásához igazodóan havonta, negyedévente és félévente a felmérés alapadatairól, eredményeiről összefoglalókat készít és azokat közzéteszi a saját honlapján; az összefoglalók bárki számára ingyen elérhetők.
Ugyanakkor a felmérések részletes eredményei a hatóság elektronikus felületein csak a hazai rádiós médiaszolgáltatók számára, illetve azok számára lesznek elérhetőek, akik az NMHH-nál nyilvántartásba vett médiaszolgáltatóval médiaügynökségi vagy médiaértékesítési szerződéssel rendelkeznek. Azok a rádiók, amelyek nyilatkozatban hozzájárulnak adataik publikálásához, hozzáférhetnek a többi mért szolgáltató adataihoz is. Akik viszont ezt nem teszik meg, kizárólag a saját adataik megismerésére lesznek jogosultak.
Az NMHH a kutatás sikere érdekében telefonos és online ügyfélszolgálatot is működtet majd munkanapokon 9 és 17 óra között, amely a mért rádiós médiaszolgáltatók és az egyéb felhasználók rendelkezésére áll - tartalmazza a közlemény.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek