Andreas Arndt, a Bawag pénzügyi igazgatója a lapnak elmondta: a magyar bankban meglévő részesedés "a könyv szerinti érték alatt" szerepel a Bawag mérlegében, és ez az érték "már csupán egy töredéke a 180 millió eurós beszerzési értéknek".
A társaság nem kívánta közölni, hogy pontosan milyen értéken tartják nyilván az MKB-ben meglévő tulajdonrészt, de megerősítette, hogy tavaly csaknem 60 millió eurót írtak le. Bécsi pénzügyi körökben úgy vélik, a Bawag tulajdonrésze a magyar bankban legfeljebb néhány tízmillió eurót érhet - írta a Handelsblatt.
A Cerberus amerikai befektetési társaság többségi tulajdonában álló Bawag számára nem stratégiai jelentőségű az MKB-részesedés, amelytől szívesen meg is válna, "a tulajdonrész azonban a magyarországi bankválság miatt jelenleg eladhatatlan" - tette hozzá a lap.
A Bawag 2010-ben még csaknem 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett a magyar társaságban, tavaly viszont nem vett részt a tőkeemelésben, részesedése így az 5 százalék körüli szintre csökkent. A Bawag után várhatóan az MKB fő tulajdonosa, a BayernLB bajor tartományi bank is arra kényszerül majd, hogy jelentősen lefelé korrigálja a magyar érdekeltség értékét. A társaság már jelezte is, hogy százmillió eurót elérő nagyságrendű leírásra kerülhet sor - írta a Handelsblatt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismét meglepi a világot Venezuela
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot