A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyolc napon belül - indokolás nélküli, úgynevezett egyszerűsített döntésben - engedélyezte a tranzakciót.
Az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt.-t az M6-os autópálya Érdi tető, valamint az M6-os és az M8-as dunaújvárosi kapcsolódása közötti szakaszának koncessziós szerződés alapján történő tervezésére, építésére, felújítására, karbantartására és üzemeltetésére hozták létre.
Az Aberdeen Infrastructure (Holdco) B.V. korábban is részvényese volt az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt.-nek, jelen tranzakcióval a részvények 20 százalékát fogja megszerezni a Swietelsky International Baugesellschaft m.b.H.-tól, és jogosulttá válik az M6 Duna Zrt. vezető tisztségviselői többségének kinevezésére, valamint egyedüli irányítást szerez a zrt. felett.
A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő, 2016. január 1-jével hatályba lépett törvénymódosítás eredményeképpen nyolc napon belül kell döntést hozni a két hónapnál rövidebb ügyintézési határidővel elbírálandó ügyekben (az úgynevezett sommás eljárásokban), így a versenytörvény szerinti egyszerűsített fúziós eljárásokban is. A GVH egyszerűsített eljárásban dönt egy fúzió engedélyezéséről, ha a tranzakció nyilvánvalóan nem jár a verseny jelentős mértékű csökkenésével az érintett piacon.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni