A G7-nél 2020 eleje óta minden hónapban monitorozzák 42 alapvető élelmiszer aktuális (nem akciós) árát két (illetve 10 hónapja már négy) üzletben, ugyanazzal a saját módszertannal, és ebből a 42 termékből egy olyan kosarat is összeállítottak, amelyet minden hónapban virtuálisan levásárolnak.
A nagy bevásárlás összesített költsége 2020 december 31-én az Aldiban 15 809 forintba került, 2021 december 31-én viszont ugyanezért már 18 160 forintot kellett fizetni
Az Aldiban így 14,9 százalékos (szubjektív alapú, nem hivatalos) éves drágulást mért a portál.
A Lidlben ugyanazok a termékek ugyanabban a mennyiségben 2020 végén 15 594 forintba kerültek, most viszont már 17 537 forintba, ez 12,5 százalékos emelkedés.
Az Aldiban hét olyan terméket találtak, amely 2020 és 2021 december 31-én is ugyanannyiba került (alma, banán, sertéspárizsi, WC papír, zabital, rizs és szénsavas ásványvíz), és csak egyetlent, amelynek ára éves összehasonlításban csökkent: a Coca-Cola literje 228 forint helyett 214 lett. A 42 termékből így 34-nél mértek áremelkedést az Aldiban, a spagetti tészta és a kígyóuborka áll a lista élén, ezek most kétszer annyiba kerülnek, mint 2020 végén.
A Lidl sokkal vegyesebb képet mutat, mint az Aldi, ott nyolc termék ára volt alacsonyabb (vöröshagyma, fehérrépa, banán, sárgarépa, narancs, burgonya WC papír és szénsavas ásványvíz), csak négy maradt változatlan (alma, sertéspárizsi, zabital és TV paprika), vagyis 30 termék drágult. A kígyóuborka (75%) és a spagetti tészta (50%) viszi ott is a prímet.
A G7.hu mérései alapján jól látszik, hogy az év első felét inkább a defláció jellemezte, az első pozitív érték a Lidlben júniusban, az Aldiban pedig csak szeptemberben jelent meg,
az infláció egészen az év utolsó két hónapjáig nem volt kiugróan magas, akkor viszont mindkét üzletben meglódult.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják