Az árakat "a szolgáltatások szükséges és elvárt fejlesztése" érdekében emelik - mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az MTI-nek.
Ugyanakkor a Bahart csak a kompon évente 110 millió forintnyi kedvezményt nyújt különböző formában (Bahart-kártya, ingyenes utazás kisgyermekeknek és nyugdíjasoknak, családi és csoportos kedvezmények). Két-három éve nem emeltek árat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság hajóin és kompjáratán - mondta a vezérigazgató.
Tavaly intenzív fejlesztési stratégiába kezdett a cég a mintegy két évtizedes lemaradásainak behozására, versenyképességének megőrzésére. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre és terveznek az idén is, függetlenül a kormány Bahartot is érintő balatoni programjától. A cég beruházási kerete tavaly 700 millió forint volt, az idén 800 millió, duplája a korábbi években e célokra fordított összegeknek.
A Bahart a hajózási szempontból kiugróan jónak számító 2016-os évben 2,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 140 millió forintos eredményt produkált. Az idei terv ennek a megismétlése, az áremelésből keletkező pluszbevételek nem az eredményt, vagy az osztalékot, hanem a fejlesztési forrásokat fogják növelni - mondta a vezérigazgató.
A már végrehajtott fejlesztések közül kiemelte, hogy a cég "végletesen" elavult vízibuszaiból kettőt eladtak, két hajót 150, illetve 200 millió forintért teljesen felújítottak. Várhatóan az idei főszezonra elkészül a mintegy 150 millió forintos költségből megújuló Kossuth-komp is - írta at MTI.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat