Az állammal koncessziós szerződést kötött Országos Dohányboltellátó Zrt. forgalma az egy évvel korábbihoz képest 70 milliárddal nőtt, és egymilliárddal lett több az adózott profitja. A nyereségből 5,05 milliárd profitkivétet hagytak jóvá a részvényesek, az 51 százalék erejéig részes Tabán Trafik Zrt. és a 49 százalékkal részesedő BAT Pécsi Dohánygyár Kft. - írja a friss cégbeszámolóra hivatkozva a 24.hu.
Az osztalékkifizetés már megtörtént, év közben előleget fizettek, a maradékot pedig április során kivették a cégből.
A 2015 óta működő dohányboltellátó a megalapítása óta összesen mintegy 21 milliárd forint nyereséget hozott, és ennek a nagy részét, 19,5 milliárdot osztalék formájában ki is vette a két tulajdonos - hívja fel a figyelmet a lap.
A Tabán Trafik Sánta János és családja érdekeltsége, akit Lázár János hódmezővásárhelyi holdudvarához sorolnak. A Tabán Trafik dohánytermék-forgalmazó cégből 3,775 milliárd forint osztalékot vettek ki tavaly a tulajdonosok.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak