Az eredmények egyebek mellett annak köszönhetőek, jelezték, hogy az országban két helyen, Mosonmagyaróváron és Algyőn nyitottak új, az ügyfelek rugalmasabb és hatékonyabb kiszolgálását szolgáló terminálokat, nagy hangsúlyt fektettek az értékesítés támogatására és nagy volumenű építőipari projektekhez biztosítottak cementet.
A többi között a Puskás Stadion, a 67-es út, a budapesti Biodóm, a pécsi PVSK Stadion, a Szent Mór Iskolaközpont új óvodája, a kaposvári szennyvízüzem, a Kőrös-híd, valamint a Mol székház építése is a vállalat által biztosított építőanyag segítségével valósult meg.
A baranyai királyegyházi gyárukban tavaly elindított kétmilliárd forint összértékű, saját forrásból megvalósuló környezetvédelmi beruházás eredményeként a gyár további tíz százalékkal tudja csökkenteni a fajlagos széndioxid-kibocsátását az alternatív tüzelőanyagok nagyobb arányú hasznosításával.
Az idei tervekről Hoffmann Tamás ügyvezető igazgatót idézve azt írták, a vállalat környezetvédelmi beruházásának következő fázisaként az alternatív tüzelőanyagot tároló csarnokot bővíti. A termékportfólió fejlesztése mellett további digitális megoldásokat kíván bevezetni, hogy egyszerűsítse az ügyfelek, logisztikai partnerek munkáját. Jelezték azt is, hogy a pécsi egyetemmel szoros együttműködésben támogatják a fiatal generáció szakmai fejlődését, valamint a betonlabor és a 3D nyomtatás terén megkezdett közös munkát tovább folytatják.
Az éves szinten egymillió tonna cement gyártására alkalmas királyegyházi cementművet 2011 szeptemberében adták át, előtte 30 éven át nem épült cementgyár Európában. A korszerű, környezetbarát technológiát alkalmazó és az energiával hatékonyan gazdálkodó létesítmény a legmodernebbek között van világszinten is, annak tervezésére és kivitelezésére 72 milliárd forintot költöttek.
A LafargeHolcim csoporthoz tartozó, mintegy 150 főt foglalkoztató, közel 50 milliárd forintos saját tőkével rendelkező Lafarge Cement Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban 19 milliárd forint árbevételt és 570 millió forint adózott nyereséget ért el.
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Valami nagyon komoly készül: akár már idén elhallgathatnak a fegyverek?