A vásárlók úgy áramlanak az Aldi egyesült királyságbeli áruházaiba, mintha nyájakban érkeznének - állítja Giles Hurley, a német diszkontlánc ottani érdekeltségének vezérigazgatója, akit a BBC idéz. Az elmúlt hónapokban 1,5 millióval nőtt a vásárlóik száma, amit nyilván az magyaráz, hogy a háztartások egyre nagyobb anyagi nehézségeik miatt a korábbinál is jobban keresik a jó árajánlatokat.
Az Aldi nemrégiben előzte meg a Morrisons áruházláncot Nagy-Britannia kiskereskedőinek ranglistáján, amivel a szigetország negyedik legnagyobb áruházlánca lett. Eközben a Lidl ugyancsak arról számolt be, hogy a jó árakat kereső vásárlók csapatostul pártolnak át a versenytársaktól.
Példa nélküli
Példa nélküli változásnak tartja ezt az Aldi helyi vezére a fogyasztói szokásokban. A vevők úgy részesítik előnyben a jó ár-érték arányú termékeket, ahogy korábban soha. A cégvezető elismeri, hogy az új vevők egy része a frissen megnyitott új áruházaknak köszönhető, de többségük az átvándorlással érkezett.
A Kantar piackutató cég szerint az Aldi árbevétele 19 százalékkal nőtt a szeptembert megelőző 12 hétben az egy évvel korábbihoz képest. Ha ez folytatódik, akkor az év egészében egymilliárd fonttal nőhet a vállalat árbevétele. Hurley szerint nem tapasztaltak ilyen növekedést a 2008-2009-es recesszió vége óta.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért