Kiváló teljesítmény, hogy két hónap alatt olyan eszköz készült el, amely alkalmazható a betegek kezelésében - mondta az MTI szerint a miniszter a prototípus gyártási csarnokában a BME-n.
A lélegeztetőről készült sajtóanyag szerint a lélegeztetőgép prototípusát a BME készítette el, a gyártás feltételeit pedig egy állami vállalat, a BM Heros Zrt. teremtette meg. A speciális higiéniai és biztonsági feltételeket igénylő üzemcsarnokot öt hét alatt, mintegy 100 millió forintból alakították ki. A 450 négyzetméteres üzemrészben a tervek szerint naponta 10 lélegeztetőgép készülhet el.
A szerelőtérbe csak szűrt levegő kerül, az eszközbe szennyeződés a levegő közvetítésével sem juthat be. A dolgozók csak védőfelszerelésben - munkavédelmi kapucnis overallban, cipővédő lábzsákban, szájmaszkban, védőszemüvegben és kesztyűben, zsilipajtón keresztül léphetnek be. A gépeket helyben tesztelik, amelynek során egy órán keresztül műtüdővel járatják őket.
Az új fejlesztésű lélegeztetőgép a betegek kontrollált lélegeztetésén kívül alkalmas részleges légzéstámogatásra is, és megőrzi a beteg saját légzési aktivitását is. A készülék vezérlése bármilyen lélegeztetési program megvalósítására alkalmas. A készülékhez nem kell specifikus légzőkört használni, a szokványos, takarékos légzőkörökkel működtethető. Újdonsága, hogy a gép garantálja a légzéstérfogatot a légúti nyomások minimalizálásával, az áramlási görbe optimalizálásával - írták az ismertetőben.
Kásler Miklós szerint a lélegeztetőgép világszínvonalú, mindent tud, amit az eddigi gépek, az elektronikája pedig további funkciók kiépítését is lehetővé teszi. Magyarországon jelenleg elegendő a lélegeztetőgépek száma, de nem lehet tudni, hogyan alakul a járványhelyzet a jövőben - mondta Kásler, aki szerint sok országgal ellentétben a magyar kormány időben, megfelelő intézkedéseket hozott a járvány elleni védekezésért, ez látszik a fertőzöttek és a halottak számán is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg 24 koronavírussal kapcsolatos projektet finanszíroz hárommilliárd forint értékben. Hamarosan létrejön egy nemzeti laboratórium is, amelyben vírusokkal foglalkoznak majd a szakemberek - mondta Palkovics.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak