A tenderen nyertes vállalkozó feladata lesz a BKK folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatok ellátása. A BKK 5-15 kampányt indítana.
A tender egy évre és opcionálisan további hat hónapra biztosít erre keretet - válaszolta a Népszava kérdésére a társaság.
A cég azzal indokolta külső szereplő bevonását, hogy a médiavásárlás speciális szaktudást igényel, a BKK pedig nem rendelkezik ilyen szakemberekkel, és nem is éri meg főállásban erre a célra egy egész szakértői csapatot alkalmazni. Emellett ezek az ügynökségek - azáltal, hogy nagy mennyiségben vásárolnak hirdetést - jelentős mértékű hirdetési kedvezményt tudnak biztosítani.
A közbeszerzési szabályok egyébként is szigorúan kötik a BKK-t, médiafelületekkel direktben szerződni csak 15 millió forint értékhatárig lehet; ráadásul a társaság közvetlen szerződéseket - még a közbeszerzési értékhatár alatt is - csak nagyon indokolt esetben köthet.
Walter Katalin, a BKK új vezetője még a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezetőjeként azt nyilatkozta, hogy „bizonyos feladatokat, például marketinget, IT-t is felesleges cégenként elvégezni és megfizetni. Ha ezeket egy-egy központba szervezzük, akkor olcsóbbá tehetjük a működést.”
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt