A közlemény szerint a hatodik ütem kezdetével ugyanúgy két-két sávon haladhat a közúti forgalom, mint a felújítás ötödik ütemében, csak hétfőtől másik sávokon. A Nagykörúton továbbra is irányonként egy sáv járható - tették hozzá.
A térhez csatlakozó Márkus Emília utca és Somogyi Béla utca lezárása változatlan, a Stáhly utcában, valamint a Kőfaragó utcában is megfordított forgalmi rend szerint haladhatnak az autóval közlekedők.
A Somogyi Béla utca Stáhly utca és Kőfaragó utca közötti szakaszán - a Nagykörút felőli oldalon - a felújítás miatt a negyvenöt fokos parkolás helyett párhuzamos parkolás van érvényben.
A tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjárművek, sem a gyalogosok nem használhatják, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is folytatják a felújítási munkákat.
A Keleti pályaudvar felé közlekedő 7-es autóbuszcsalád megállóját gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni.
A 4-es és a 6-os villamos megállója, valamint a 7-es autóbuszcsalád Keleti pályaudvar felé közlekedő megállói közötti, a Rákóczi úthoz közelebbi gyalogátkelő továbbra is zárva van, csak a Népszínház utca felőli felszíni gyalogátkelő használható.
A nagykörúti kerékpársáv ideiglenesen megszűnt a csomópontban, az irányonként fennmaradó egy forgalmi sávban közlekedve lehet átjutni kerékpárral a csomóponton.
A hatodik építési ütem ideje alatt - az előző ütemekhez hasonlóan - a BKK az alternatív kerékpáros útvonalak használatát javasolja: biciklivel a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca-Klauzál utca-Márkus Emília utca-Stáhly utca-Somogyi Béla utca útvonalat érdemes választani. A 4-es és a 6-os villamos a felújítás idején végig közlekedik, a munkák nem érintik a járat Blaha Lujza téri megállóját - írta a BKK.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot