Óriási felhajtás volt Bige László szolnoki kénsavgyára körül 2018 novemberében, 300 rendőr és katasztrófavédő szállta meg a telephelyet - emlékeztet a 24.hu. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt kutakodtak, és rövidesen le is állították a gyárat. Hogy milyen további bűncselekményekről van szó, azt a hatóságok nem árulták el
Bige - aki a 170 milliárd forint becsült vagyonnal az 5. A 100 leggazdagabb című kiadvány milliárdosrangsorában - a cége ellen indított hadjáratról beszélt, és meg is nevezte Csányi Sándort, az OTP Bank vezérét, mondván, régóta tartó viszályuk összefügg a hatósági akciókkal. Azt állította: a támadás célja, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására.
Kapcsolódó
Tavaly tavasszal Bigét őrizetbe vették, és házkutatást is tartott nála a rendőrség. Ekkor derült ki, hogy vesztegetéssel is gyanúsítják. Részleteket azonban a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el. Hosszas meccselés után Bige újraindíthatta kénsavgyárát, a vesztegetési ügy viszont komolyabbra fordult.
Az ügy mibenlétéről az ügyészség nem szolgált részletekkel. A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a hírportálnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, és a személyes adatok védelmére hivatkozva nem adtak tájékoztatást a vádlott kilétéről. Vélhetően Bigéékhez is eljutott a vádirat. A nagyvállalkozó ügyvédje, Zamecsnik Péter azt mondta, hogy "a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan".
A nagy hallgatás közepette némi kapaszkodót ad a bő két hete a megyei hírportálon Martossy György megbízott főügyész aláírásával megjelent közlemény, amely ugyan nem nevezi meg Bigét, csupán egy vállalkozót említ, de levezeti a feltételezett bűncselekményt. Ezek szerint Bige megállapodhatott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, a forgalmazó azt a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül értékesíti, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin