Az Audi Hungária Zrt. egységes alapbéremelésként 2017-re és 2018-ra, kétszer 30 ezer forint bérfejlesztést ajánlott. Ez a győri üzem munkatársai döntő többségének több, mint 10 százalékos alapbér-fejlesztést jelent mindkét évben. A tárgyalások eredményeként mind a két évben januártól történik meg az emelés - adta hírül az AHFSZ.
Az éves cafeteria-keret 2017-ben 600 ezer forint, 2018-ban 620 ezer forint lehet. 2017 júliustól kerülne bevezetésre a közösen kidolgozott lojalitás bónusz, amit havi rendszerességgel fizetnek ki a vállalatnál eltöltött évek alapján.
A szakszervezet még véleményezteti az Audi ajánlatát a munkatársakkal.
Hatott a demonstráció
Január 26-án az autógyár motorrészlegének ezerötszáz dolgozója tartott kétórás figyelmeztető sztrájkot, mivel nem tudtak megállapodni az autógyártó vezetésével. Az AHFSZ szerint az Audi ajánlatát nem tudták elfogadni, mivel azt titkosították. Decemberben az autóipari vállalat minden dolgozójának egységesen bruttó 25 ezer forintnyi fizetésemelést ajánlott 2017-re és 2018-ra vonatkozóan - ám a javaslatot végül visszavonták
Korábban a szakszervezet az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt. Követelték azt is, hogy a választható béren kívüli keret összegét az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban állapítsák meg. Javasolták azt is, hogy a vállalattal közösen dolgozzanak ki és vezessenek be egy jubileumi és lojalitás bónuszt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot