Véleménye szerint az üzemanyagárstop újabb meghosszabbítása kevésbé követte a gazdasági megfontolásokat, az lett volna a racionális döntés, ha az árplafon megszűnik. Egri Gábor szerint a fenyegető globális recesszió az energiaárak letörését eredményezheti, és ha a forint nem gyengül kritikusan, akkor a piaci viszonyok hatására magától csökken majd 480 forint alá a benzin és a gázolaj literenkénti ára Magyarországon.
A koronavírus-járvány idején már megmutatkozott, amennyiben a recesszió élesen felüti a fejét, az energiaárak beszakadnak, ezért ezzel most is számolni kell. Erre utaló jel, hogy Kínában például az augusztusi üzemanyagexport mértéke jelentős, közel 1 millió tonna körüli volt, ami abszolút szokatlan - írja az Infostart.
Hogy mikortól várható üzemanyagár-csökkenés Magyarországon, az a forint árfolyamától és az olaj nemzetközi jegyzésétől függhet nagyban – válaszolta Egri Gábor hozzátéve: a Brent napi indexe 90 dollár környékén járt hétfőn is, 2 százalék körüli szintet is csökkenve, ami még folyatódhat.
A szervezet még várja, hogy a Magyar Közlönyben megjelenjenek a negyedik negyedéves árstop részletszabályai, de az már most biztos, hogy a Mol radikálisan visszafogta az ellátását annak a 258 cégnek, amik üzemanyagot importáltak tőle.
Ez nem versenysemleges magatartás.
- mondta Egri Gábor.
A Független Benzinkutak Szövetségénél azzal számolnak, hogy a finomítók ősz közepére visszaállnak a normál operációba, és full kapacitással fognak üzemelni, miközben a megnövekedett rezsiszámlák és a megélhetési költségek miatt az üzemanyag-fogyasztás csökkenni fog, így a piaci egyensúly teljes mértékben ki fog alakulni. Sőt, komoly árverseny is kialakulhat a régiós finomítók között, hiszen minél messzebbre szállítanak, annál kisebb a finomítói marzs.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?