A BeeRides a közép-európai régió első reptéri közösségi autómegosztójaként indult, ami kényelmes, olcsó és egyszerű autóhasználatot kínált a bérlőknek és pénzkereseti lehetőséget az autótulajdonosoknak. A modell lényege az volt, hogy ha valaki külföldre utazik repülővel, akkor autóját, ami addig kihasználatlanul állna a reptéri parkolóban, valamekkora parkolási díjért, bérbe adhatja azoknak a turistáknak, akik az országba érkeznek, és olcsó autóbérlési lehetőséget keresnek. A bérleti díjon a BeeRides és az autó tulajdonosa osztoztak - írja a 24.hu.
A céget 2015-ben indította Bősze Botond három társával, hazai és nemzetközi startup-versenyeken is sikerrel szerepeltek. Mivel világszerte sok-sok ezernyi autó parkol kihasználatlanul a reptereken, az ötlet a befektetők fantáziáját is megmozgatta, így összesen 1,4 millió euró pénzügyi befektetés érkezett a cégbe.
A társaság nem csak a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren volt aktív: Dortmundban, Düsseldorfban is elindították a szolgáltatást, majd 2018 novemberére Frankfurtban és Berlinben is elérhetővé tették, és jelezték: Münchenbe is készülnek.
Gondjuk az autók elérhetőségével akadt, hogy mindig legyen elég bérelhető jármű - hogy ezt biztosítsák, pluszköltségeket is bevállaltak. A társaság árbevétele 2018-ra 40 millió forint fölé nőtt, az adózott eredménye azonban több mint 150 millió forintos mínuszban volt. A beharangozott tőkeemelésről pedig 2019-ben nem érkezett hír.
Egy ideje már semmilyen időpontra nem lehet autót foglalni a honlapjukon, Facebook-oldalukat törölték, a weboldalon megadott telefonszámon nem lehet elérni a céget. A cég ügyfelei a napokban azt a tájékoztatást kapták, hogy a BeeRides autómegosztó felszámolás alá került.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet