A banki azonosítást a tavalyelőtt életbe léptetett pénzmosás elleni törvény írja elő. A pénzintézetek mindegyike felhívja a figyelmet arra, hogy legkésőbb ebben a hónapban minden ügyfélnek át kell esnie az átvilágításon. Vannak mindazonáltal olyan bankok, ahol nem szükséges a személyes megjelenés.
Az OTP Bank sajtóosztálya a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy mind a lakossági, mind a vállalati ügyfélkört érinti az adategyeztetési feladat. Vállalatok esetén postai úton és e-mailen keresztül is be lehet küldeni a szükséges nyilatkozatokat.
Kapcsolódó
Az UniCredit Bank arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ügyfélnek a törvény által előírt átvilágítási adatai június 26-án nem állnak teljes körűen a bankja rendelkezésére, e dátumot követően az általa elindított ügyletet nem teljesíthetik.
A Budapest Bank arról tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy lakossági ügyfeleit nem érinti az újraazonosítási kampány, mivel a jogszabály által megkövetelt adatokat a korábban lefolytatott ügyfél-azonosítási folyamatban már rögzítették.
A K&H pedig azt írta, hogy lehetőség van online átvilágításra is, de ez csak magyar hatóság által kiállított azonosító okmányokkal és magyar lakcímmel rendelkező magánszemélyek esetén végezhető el.
Az elmúlt időszakban még egy nagy változást ígértek a bankszámláknál: bár eredetileg júliussal elindult volna, végül a jövő évre halasztották az azonnali fizetési rendszer bevezetését.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra