A parlament keddi döntése után a nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. tulajdonosi jogait.
Matolcsy György erről szóló javaslatát az Országgyűlés 218 szavazattal, 47 ellenében fogadta el az MTI beszámolója szerint. A Ház az ezt megalapozó tavaly decemberi házszabály-módosítás óta először alkalmazta a kivételes sürgős tárgyalási rendet, amely lehetőséget ad arra, hogy két nap alatt fogadjanak el jogszabályokat, ülésszakonként hatot.
Az Eximbank és a Mehib Zrt. eddig is százszázalékos állami tulajdonban volt, részvényeik 75 százaléka azonban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. tulajdonában állt. A törvénymódosítás kihirdetését követő napon ez a hányad is közvetlen állami tulajdonba kerül, a tulajdonosi, részvényesi jogokat pedig a külgazdaságért is felelős nemzetgazdasági miniszter, aktuálisan Matolcsy György gyakorolja majd.
Az MFB a részvényeket ellenszolgáltatás nélkül ruházza át az államra, a jogszabály hatálybalépését követő nyolc napon belül.
A módosítást Matolcsy György a kormány külgazdasági stratégiájával indokolta, valamint azzal, hogy az MFB jelenleg csak köztes vállalkozás szerepét tölti be az állam és a két társaság között, a tulajdonosi joggyakorlás megosztása azonban indokolatlan több állami, illetve kormányzati szereplő között.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot