Górcső alá vettek 435 mm és 635 mm közötti ülésmagasságú kétkerekű járműveket, valamint a már segítség nélkül ülni tudó, 9 hónaposnál idősebb és 5 évesnél fiatalabb életkorú, illetve a 9-22 kilogrammos gyermekek szállítására alkalmas, kerékpárra szerelhető gyermeküléseket - írta a NFH.
A vizsgálat során öt gyermekkerékpárt és három gyermekülést ellenőriztek, de az országos ellenőrzés kiterjedt a jelölésekre és a biztonságos használatot befolyásoló lényeges információkat tartalmazó tájékoztatókra is. A termékek biztonsági vizsgálatára az NFH akkreditált mechanikai és villamos laboratóriumában került sor.
Kapcsolódó
Veszélyesnek találtak négy biciklit (80 százalékos kifogásolási arány) és egy gyermekülést (33 százalékos kifogásolási arány). Ez utóbbi gyermekülés forgalmazását már 2014-ben megtiltotta a hatóság, most azonban más márkanév alatt újra megtalálták a szakemberek.
A vizsgált termékek listája itt érhető el.
A gyermekkerékpárok esetében jellemző hibaforrás volt, hogy a láncvédő nem megfelelően takarta a lánc külső élét, ami sérülés-, illetve balesetveszélyt jelent. Az egyik kerékpárnál a nem megfelelő fékrendszer okozhat balesetet, míg egy másik kerékpár esetében a támasztókerekek túl közel helyezkedtek el a váz függőleges síkjához, csökkentve ezzel a jármű stabilitását. Ez utóbbinál a támasztókerekek függőleges terhelés hatására el is deformálódtak, ami tovább csökkenti a biztonságos használatot.
Három kerékpárnál az egyes részek éles, sorjás vagy hegyes élei jelentettek veszélyforrást, de ugyancsak sérülés-, illetve balesetveszéllyel jár két kerékpár esetében, hogy a nyereg (statikus) szilárdsága nem megfelelő, az ülőfelület elrepedhet, illetve letörhet a vázról.
A nem megfelelő kerékpáros gyermekülés nem rögzíthető biztonságosan a kerékpárhoz, így az balesetveszélyes.
A laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján elvégzett kockázatértékelés szerint a vizsgált gyermekkerékpárok 40 százaléka a balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. Sérülésveszély tekintetében a gyermekkerékpárok 20 százaléka a nagy és 20 százaléka közepes, míg a kerékpáros gyermekülés a balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve - közölte a NFH.
A nem biztonságos termékeket kivonják a forgalomból, a súlyos kockázatot hordozóknak kezdeményezik a kivonás mellett a visszahívását is.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ