A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett javaslat szerint lehetőséget kap a jegybank arra, hogy a döntései miatt indult, és jogerősen még el nem bírált perekben, a keresetlevélben állított, valamint az MNB által hivatalból észlelt jogsérelem orvoslása érdekében egy újabb eljárást indítson. Vagyis az MNB-nek a bírósági eljárás lezárása előtt lehetősége lesz az önkorrekcióra, ez alól csak a felülvizsgálati eljárások jelentenek kivételt. A Semjén indoklása szerint "hézagmentes jogvédelmet biztosító, az ügyfelek tisztességes eljáráshoz való jogát garantáló" új szabályok január elsejétől alkalmazandók lennének - ismertette a jogszabály tervezetét a hvg.hu.
A hibák kijavítására 30 napja lesz az MNB-nek, ezalatt a bírósági eljárást hivatalból fel kell majd függeszteni. A törvénymódosítással időt is nyerne az MNB, ugyanis az önkorrekció bejelentésére öt évig lenne lehetősége.
Kapcsolódó
Évekig törvénysértő határozatokat hozott a bankszektor törvényessége felett őrködő Magyar Nemzeti Bank - írta korábban a HVG. A Kúrián két felülvizsgálati eljárásban is kimondták: jogsértőek és ezért semmisek azok az MNB-határozatok, amelyeket Windisch László MNB-alelnök hozott a felszámolás alatt álló Hungária Értékpapír Befektetéskereskedelmi Zrt. ügyében. Ez igencsak kínos hiba lehet a lap szerint az MNB részéről, amely folyamatos felügyeletet gyakorol a pénzügyi szervezetek törvényes működése felett. Havonta több száz határozatot hoz a jegybank, s oszt ki ezekben összességében milliárdos nagyságrendű bírságokat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet