Ma számolt be arról a Világgazdaság, hogy információi szerint a TV2 lecserélte a Magyar Export-Import Bank Zrt.-től (Eximbank) kapott hiteleit, az állami hitelintézet helyébe egy kereskedelmi bank lépett. Korábbi sajtóhírek szerint csaknem nyolcmilliárd forintot folyósított az Eximbank a TV2-nek, illetve a csatorna tulajdonosának. A Napi.hu megkereste a tévétársaságot, hogy igaz-e a hitelkiváltásról szóló hír, illetve, hogy mely kereskedelmi bankkal kötött új szerződést.
"A TV2 Média Csoport tulajdonosa által hozott döntést követően tárgyalások kezdődtek, majd megállapodás született arról, hogy a TV2 Média Csoport megszerzésével és annak működtetésével kapcsolatos Eximbank által nyújtott hitelek refinanszírozásra kerülnek egy kereskedelmi bank által. Az új hitelszerződések aláírása 2016 decemberében megtörtént. Az állami tulajdonú Eximbank hitelszerződéseiből eredő kölcsönök teljes mértékben visszafizetése kerültek a banknak" - írta lapunknak küldött válaszában a médiacsoport.
Kapcsolódó
Tizenegymilliárdos hitel
Arra azonban nem válaszolt Andy Vajna tévétársasága, hogy mely kereskedelmi bankkal kötött új hitelszerződéseket. A hitelbiztosítéki nyilvántartásból viszont kiderül, hogy az MKB Bank Zrt. 11,088 milliárd forint összegű követelés erejéig zálogjogot alapított a TV2 Média Csoport Kft. vagyonára és a távközlési szolgáltatókkal (Antenna Hungária Zrt., DIGI Kft., Invitel Zrt., Magyar Telekom Nyrt., UPC DTH Sarl, UPC Magyarország Kft.) megkötött szerződésekből eredő valamennyi követelésére vonatkozóan. A bejegyzés időpontja 2016. december 27.
A TV2 Média Csoport Kft. tavaly december 31-ével átalakulással megszűnt, összeolvadt a szintén TV2-ös műsorkészítő Interaktív Kft.-vel, a jogutód társaság a TV2 Média Csoport Zrt. - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az utóbbi társaság tulajdonosa Andy Vajna filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos közvetett többségi érdekeltségében lévő Magyar Broadcasting Co. Zrt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy