"Nagyon jelentős változás az lesz a bank életében, hogy az elmúlt négy évben közvetlen hitelezési tevékenységbe is belefogott kényszerűség okán, termékeit elég nehezen tudta eljuttatni a kisvállalkozókhoz. Most a takarékszövetkezeti integrációval ez a lehetőség, hogy ne csak a kereskedelmi bankok csatornáit tudjuk használni, ez megnyílt a bank előtt. Tehát azt mondtuk, hogy a közvetlen hitelezés helyett elsősorban a refinanszírozásra fogunk koncentrálni, ugyanúgy, mint eddig, bármelyik kereskedelmi bankkal, amelyik jelentkező lesz, szorosra fűzzük a kapcsolatunkat" - mondta az InfoRádiónak Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.
Azokat a cégeket, amelyek úgynevezett tulajdonosi joggyakorlás alá estek, és itt voltak a fejlesztési banknál, "azokat már leadtuk" - fogalmazott az államtitkár. Példaként említette, hogy az erdőgazdaságok már átkerültek a földművelésügyi tárcához, a Turizmus Zrt. átkerült az NGM-hez, és egy sokkal koncentráltabb, elsősorban a pénzügyi területen lévő szerepvállalás kerül a fókuszba az MFB-nél.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy az első nemzeti közműszolgáltató, mint minden ilyen nagy cég, nyilván finanszírozásra fog szorulni. "Akkor, amikor megkezdi a tevékenységét, átveszi az ügyfeleket - és reményeink szerint piaci alapon csatlakoznak az ügyfelek -, ott azért a gyakorlat azt mutatja, hogy miközben ez a folyamat már zajlik, ezeknél az átigazolásoknál a pénzügyi elszámolások például az átadó és az átvevő szolgáltató között, azok időt vesznek igénybe".
Németh Lászlóné úgy fogalmazott: "azt gondolom, ez például egy olyan feladat, ami annak a közműszolgáltató cégnek, amelynek a tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank, nem lesz probléma".
Az MFB a jövőre nézve csak nagy hiteleket fog közvetlenül nyújtani, a refinanszírozói programot megtartja, de ezzel együtt a termékfejlesztést fogja megerősíteni. Ettől fogva az összes MFB-termék kialakítása egy helyen, itt fog történni - tette hozzá az államtitkár.
Kifejtette, "2-3 héten belül fog elkészülni az a végső stratégia, amit különféle külső szakértőkkel együtt csináltatunk meg, és próbáljuk meg azt az ideális helyzetet kialakítani, hogy az MFB mindezeknek a feltételeknek meg tudjon felelni egyrészről, másrészről pedig az uniós elvárásoknak is eleget tudjunk tenni".
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat