Az új vezető feladata az Alstom teljes magyarországi szervezetének irányítása lesz: ő vezeti majd a vállalat budapesti kereskedelmi irodáját, valamint a vasúti forgóvázak gyártására szakosodott és több mint 630 főt foglalkoztató mátranováki gyáregységét, amely Nógrád megye egyik legjelentősebb munkaadója – közölte a vállalat.
Az Alstom célja a mostani kinevezéssel is az, hogy erősítse magyarországi jelenlétét, valamint nyereségesebbé tegye hazai gyártó és üzleti tevékenységét, különösen az innováció és fenntarthatóságot szolgáló vasúti járművek értékesítése területén.
Balázs Gáspár először 2008-ban csatlakozott az Alstomhoz, ahol számos munkakörben, egyebek mellett a BKV metró projekt ügyfélkapcsolati menedzsereként, később pedig üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott. E munkakörben feladatai közé tartozott a MÁV Start számára végzett és jelenleg megvalósítás alatt álló, fedélzeti ETCS berendezések felújítását célzó pályázat előkészítése. Ezt követően 5 évig a magyarországi Thalesnél is dolgozott üzletfejlesztési és értékesítési igazgatóként.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók