A bűnszervezet szövevényes cégláncolatban tüntette el az áfát és a foglalkoztatás után fizetendő adót, és ezzel a költségvetésnek 820 millió forint kárt okozott. A bűnözői csoport húsz tagját hallgatták már ki gyanúsítottként, a három irányítót pedig letartóztatták - írja az MTI.
A gyanú szerint a bűnszervezet többszintű cégláncolatot működtetett, kiterjedt alvállalkozói hálóval. A cégek egy része valódi tevékenységet nem végzett, nem volt meg a szükséges technikai és személyi hátterük sem, és a cégeket külföldi strómanok vezették. A ténylegesen a szervezet más szintjein dolgozó munkavállalókat névleg ezekhez a társaságokhoz jelentették be, és az adót, valamint a járulékokat nem fizették meg utánuk.
A kamucégek fiktív szolgáltatásairól kiállított számlák ellenértéke is a fővállalkozókhoz került, akik a nettó munkabérek kifizetése után maradó összeget - az áfa megfizetése nélkül - szétosztották maguk között - írták.
A nyomozók huszonhat helyszínen húsz gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, köztük a bűnszervezet három irányítóját, utóbbiak letartóztatását elrendelte a bíróság.
Húsz ingatlant, mintegy negyven gépjárművet, céges tárgyi eszközöket, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le vagy vettek zár alá a nyomozók.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ