A vezérigazgató szerint a CSOK feltételeit - például maximális ingatlan- illetve négyzetméterár - úgy határozták meg, hogy azok kellő keretet teremtenek a viszonylag széleskörű igénybevételhez. "Ez természetesen a takarékszövetkezeteknek, illetve a bankoknak egy lehetőség, hogy ezek a családok is hitel segítségével, önerő segítségével, illetve ennek a kedvezménynek a segítségével vagy a jelenlegi otthonukat bővítsék, vagy új ingatlant vásároljanak" - mondta.
Szabó Levente emlékeztetett arra, hogy július elsejétől már nemcsak új építésű, hanem használt lakás vásárlására is igénybe lehet venni a kedvezményt, és nemcsak felújításra, hanem bővítésre is. Nemcsak 2 gyermek esetén, hanem egy gyermek esetén is járhat a CSOK, sőt akkor is, ha a házaspár mindkét tagja 40 év alatti, és vállalják, hogy 4, illetve 8 éven belül egy, illetve két gyermek születik a családban.
Hozzátette: a hitelfelvételt a fair bankokról szóló törvény szabályozza, és a hitelfelvevő havi jövedelméhez igazítják a maximális hitelterhet.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt