Az előző évi csaknem 12 milliárd forint után tavaly 6,6 milliárd forintra apadt az állami cég árbevétele. Egyéb bevételként pedig 1,9 milliárd forintot tüntettek fel, de arra nem ad magyarázatot a mérlegbeszámoló, milyen címen érkezett a pénz - olvasható a portálon.
A cégnek komoly forgalomkiesést jelentett, hogy jelentősen átalakult a cafateria rendszer: 2017-ben a kedvezményes adózás alá tartozó Erzsébet étkezési utalványok helyett hasonló értékhatárral készpénzt is kaphattak a dolgozók.
De ennél is soványabb bevételt vártak korábban, tavaly nyáron 50-70 milliárd forintra szelídülő utalványforgalom után mindössze 3 milliárd körüli jutalékbevételt prognosztizáltak.
Javította azonban a mérleget a kormány, amely menetrendszerűen osztotta a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat, így 2017-decemberére is jutott egy 27 milliárdos csomag.
A levezetés szerint 540 millió a forgalmazó által felszámított, 2 százalékos szolgáltatási díj a nyugdíjasoknak kiosztott összesen 27 milliárd forint értékű utalvány után.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot