A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. közelebbről jelenleg nem ismert tulajdonosa(i) 4,1 milliárd forint osztalékot vehettek fel 2013-ban - derült ki a zrt. mérlegéből, amelyről a hvg.hu adott hírt.
Tavaly a Közgép adózás előtti eredménye 60,445 milliárd forintos nettó árbevétel mellett meghaladta a 4,449 milliárd forintot, ami a 2012-es üzleti évhez képest közel 1,1 milliárd forinttal nagyobb adózás előtti eredményt jelent. Miután tavaly 4,1 milliárdot kivettek osztalékként, adózás után kicsivel több, mint 203 millió maradt a cégben. 2012-ben csak 3,225 milliárd forintot vettek fel a tulajdonosok osztalékként. Akkor a nettó árbevétel egy kicsivel magasabb volt, 61,481 milliárd forint.
A Közgép Zrt.-t Simicska Lajos cégeként tartják számon, amely rendre nagyon jól szerepel a közbeszerzéseken. A portfolio.hu beszámolója szerint a Közgép 2013-ban az építőiparban 491 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el (beleértve a konzorciumi tagként nyert közbeszerzéseket).
Az Átlátszó oknyomozó portál 2012-ben írta meg, hogy az új közbeszerzési törvény értelmében a Közgép Zrt. vezérigazgatójának, Németh Miklósnak nyilatkoznia kellett egy közbeszerzés kapcsán a Közgép tulajdonosairól. A vonatkozó dokumentumban a vezérigazgató leírta: "A Társaság vonatkozásában (...) tényleges tulajdonosnak minősülő természetes személyt az alábbiakban jelölöm meg: Dr. Simicska Lajos". Nem hivatalosan azt lehet tudni, hogy Simicska feltehetőleg nem egyedüli tulajdonosa a cégnek, de aktuális közgyűlési jegyzőkönyv például. amely utalna a tulajdonosi szerkezetre, nem ismert.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások