Június 17-től 18-ig a Tulipán InterCity a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul, a Holló InterCity pedig a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik.
A Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza közötti nemzetközi és belföldi InterCity vonatok, továbbá a belföldi gyorsvonatok is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda futnak be a Keleti helyett.
Az egri és a sátoraljaújhelyi vonatok Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem közlekednek.
A szolnoki gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok nem közlekednek.
A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás, a Budapest-Keleti-Szob-Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják.
A Hortobágy nemzetközi EC vonatpár a Keleti érintése nélkül közlekedik, a vonatokra Kelenföldön lehet fel- és leszállni.
Június 19-től 23-ig, 26-tól 30-ig, továbbá július 3-tól 7-ig a Budapest-Hatvan és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A gödöllői és a munkanapi sülysápi személyvonatoknak a Keleti helyett Kőbánya felső lesz a kiinduló és a végállomása. A Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között mindkét irányban a gödöllői vonatokhoz az egri és a sátoraljaújhelyi vonatokkal biztosítják az eljutást. A sülysápi vonatokhoz az eljutást a Keletiből Kőbánya felsőre minden óra 15. percében induló szolnoki zónázó vonatok, Kőbánya felsőről a Keletibe pedig a minden óra 39. percében induló szolnoki zónázó vonatokkal biztosított a csatlakozás.
Június 19-től július 7-ig a Budapest-Kelebia közötti személyvonatok Kőbánya-Kispestről fordulnak a Keleti helyett.
A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot - írja közleményében a MÁV.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését