A hivatal és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Kara által kedden rendezett konferencián gyakorlati és elméleti szakemberek tárták fel a közbeszerzési kartellek versenyjogi és büntetőjogi kapcsolódási pontjait. A GVH szerint a közbeszerzési kartell a versenyjog súlyos megsértésének minősül, e mellett olyan veszélyes a társadalomra, hogy a büntetőjog bűncselekménynek minősíti.
A versenyhivatal idén kampányt indít - az uniós jogalkalmazás egyik legfontosabb eszközének - az engedékenységi politika céljának és hátterének bemutatására, hogy e jogintézmény eredményesebb alkalmazásával hatékonyabban érvényesíthesse a kartellek felderítéséhez és megszüntetéséhez fűződő közérdeket.
Annak ellenére, hogy a GVH számos eljárást indított versenykorlátozó magatartás miatt, továbbá a büntető törvénykönyvben 2005 óta szerepel törvényi tényállás a versenyt korlátozó megállapodásra, nem alakult ki annak büntető bírósági gyakorlata.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz