Közlése szerint arról kaptak tájékoztatást, hogy a menedzsment mind a nyolcvan alkalmazottat leépíti, és ezt kedden vagy szerdán jelenti be a munkaügyi központ helyi kirendeltségén. A szakszervezeti vezető elmondta, az elbocsátandók - az érdekképviseletnek átadott - listáján 60 betanított, kilenc segéd- és öt szakmunkás, valamint négy ügyintéző és két vezető beosztású alkalmazott szerepel.
Pászli Tibor emlékeztetett: az utóbbi másfél hónapban az üzem gyakorlatilag állt, egy-egy napot dolgoztak, saját raktárkészletekből.
Az MTI annak kapcsán érdeklődött Pászli Tibortól, hogy a nap folyamán a Győri Törvényszék szóvivő bírája megerősítette azt az értesülést, hogy a bíróság nemrég fizetésképtelenné nyilvánította a Kapuvári Bacon Kft.-t. Máté Kinga jelezte: a cég ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken. Az eljárások részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, egy esetben pedig megtörtént az adós fizetésképtelenségének megállapítása - tette hozzá.
A szóvivő bíró tájékoztatása szerint az utóbbi ügyben még nem járt le a jogorvoslati határidő. A fizetésképtelenség megállapításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének és közzétételének napja jelenti majd egyben a felszámolás kezdő időpontját is - mondta.
Az üzem szeptember közepén szinte teljesen leállt, az anyacég felszámolását október elsején jogerőre emelkedett végzéssel rendelte el a Győri Törvényszék. A Kapuvári Hús Zrt. az ősszel előbb szerződést bontott azzal a céggel, amely mintegy száz kölcsönzött munkást hozott Kapuvárra, majd csoportos létszámleépítést jelentett be.
Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa a múlt héten az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, ebben a helyzetben, amikor a Kapuvári Bacon Kft. nem tud termelni, kötelezettségeit nem tudja finanszírozni, piacvesztése rohamos, az tűnik jobb megoldásnak, ha a társaság bekerül a szanálási eljárásba, mert így nem keletkeznek újabb fedezetlen kötelezettségek, gyorsan és tiszta lappal lehet a befektetőkkel tárgyalni.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére