A nyereséges, több mint 33 ezer embert foglalkoztató, stratégiai fontosságú Magyar Postát az Európai Unió tíz legjobb postai szolgáltatója között tartják számon, a vállalat ugyanakkor nagy kihívások előtt áll, hiszen az uniós szabályozás miatt 2013-ban megszűnik a postai monopólium, liberalizálják a piacot - áll Nyitrai Zsolt, fideszes képviselő az MTI-nek küldött közleményében annak kapcsán, hogy a parlament lefolytatta a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitáját.
Az új, postai szolgáltatásokról szóló törvénynél kiemelten fontos, hogy jó döntést hozzunk, hiszen ezen múlik a Magyar Posta jövője - írta a politikus, közölve: frakciója arra kéri a kormányt, hogy biztosítson nagy szerepet a társaságnak a közszolgáltatások területén. Nagyobb szerephez kell jutnia a vállalatnak a nyugdíjak, a segélyek és más állami juttatások jogosultakhoz való eljuttatásában, valamint egyéb pénzforgalmi szolgáltatásokban, továbbá az elektronikus ügyintézés területén. A lakossági állampapír-forgalmazásban szintén főszerepet kell kapnia a Magyar Postának - sorolta a képviselő.
A Fidesz támogatja, hogy az új piacra lépők esetében is erős legyen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellenőrző, engedélyező szerepe, továbbá kéri a kabinetet, a rendelkezésére álló minden eszközzel segítse a Magyar Postát, hogy az a piacnyitás után is megőrizhesse stratégiai szerepét - közölte Nyitrai Zsolt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin