Székesfehérvár önkormányzata kézhez kapta a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. vagyoni eszközeinek értékesítésére kiírt zártkörű pályázaton történő részvételre szóló meghívást - közölte az önkormányzat kommunikációs központja hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a három független értékbecslő által meghatározott érték alapján a vagyoni eszközök minimum vételára 2 milliárd 750 millió forint, ez alatt a felszámoló a vagyont nem értékesítheti. Az ajánlati biztosíték 47,5 millió forint.

Az önkormányzat szeptember 19-én kézhez kapta meg a felhívást, a pályázatot a felhívás kézhezvételétől számított 60 napon belül lehet benyújtani. A szerződést pedig a felszámoló erre vonatkozó felszólítását követően, 30 napon belül kell megkötni, a vételárat pedig a szerződéskötést követő 90 napon belül kell megfizetni. A pályázat benyújtásával kapcsolatos döntést és annak részleteit Székesfehérvár város közgyűlése hozza meg a "nagyon közeli jövőben" - áll a közleményben.

Tavaly júniusban egy kormányrendelet szerint a felszámolás alatt álló Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté vált. A döntést azzal indokolták, hogy "a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. - amelyben az önkormányzat az előző városvezetés elhibázott privatizációs döntése értelmében a közvetett többségi önkormányzati tulajdon ellenére, a társasági szerződés rendelkezései miatt nem képes meghatározó befolyást gyakorolni - jelentős hiteleit törleszteni nem tudja, és hatalmas összegekkel tartozik a gázszállító Főgáz Zrt.-nek". Az önkormányzat akkori lépését az is indokolta, hogy a társaságnak a gázszolgáltatóval szemben fennálló tartozása egy részét 2012-ben kétszer közvetlenül kifizették.

Székesfehérvár önkormányzat közgyűlése január 18-i zárt ülésén döntött úgy, hogy bejelentkezik a felszámolónál vevőjelöltként, mert szeretné megvásárolni a felszámolás alatt álló Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. magánbefektetők kezében lévő 49 százaléknyi tulajdonrészét. A döntést követően Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított társaság további működésének nincs értelme az önkormányzat nélkül, hiszen az általuk előállított távhő az önkormányzat cégén keresztül jut el a felhasználókhoz. Hangsúlyozta, 51 százalékos tulajdonrésze van az önkormányzatnak a cégben, de a menedzsmentjog - a korábbi szerződések értelmében - teljes egészében a magánbefektetőké, így az irányításba az önkormányzat eddig nem szólhatott bele. Régóta az az álláspontjuk, hogy nem kellett volna a tulajdonrészt magánbefektetőknek értékesíteni, most megpróbálják a százszázalékos menedzsment- és tulajdonjogot visszaszerezni - mondta akkor.

A kormány augusztus 19-i, székesfehérvári kihelyezett ülésén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását. A kormányfő a Fejér megyei városban tartott tanácskozáson Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester tájékoztatóját követően közölte, a kabinet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetésével tárgyalásokat kezdeményez a településsel a felszámolás alatt álló erőmű visszavásárlási összegének megállapítására. Orbán Viktor a fűtőerőművel kapcsolatban megjegyezte, a korábban privatizált székesfehérvári cég visszavásárlása indokolt, de mereven "eltanácsolják" az önkormányzatot attól a szándéktól, hogy ehhez újabb hiteleket vegyen fel.