Vasárnap nagyobb területen kell viharos széllökésekre számítani. A legerősebb lökések általában 60-80 km/h között alakulnak, de kiemelten az északkeleti harmadban, a Bodrogközben, a Nyírségben, illetve a Tisza völgyében, esetleg a Bakony magasabban fekvő részein, Balaton környezetében lokálisan 90 km/h-t is meghaladó széllökések is elképzelhetőek - ez derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján még vasárnap reggel közzétett előrejelzésből.
Délelőtt erősödött a szél, a Dunántúl nagy részén, illetve északkeleten viharossá is fokozódott. Fonyódon 106 km/h-s lökést regisztráltak.
Bár az időjárás bizonytalan, az OMSZ reggeli prognózisa szerint szél a délutáni órákban lassan, fokozatosan elkezd veszíteni az erejéből, a késő esti órákra a legtöbb helyen megszűnnek a viharosé lökések.
Hétfőn kezdetben még felhős keleti tájakon is csökken a felhőzet, és fokozatosan megszűnik a havazás, hószállingózás. A nyugati részeken viszont erősen felhős, borult marad az ég, ott még gyenge eső, esetleg havas eső szórványosan előfordulhat. A legtöbb napsütésre a középső országrészben lehet számítani. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkülhet, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják