A Déli összekötő vasúti híd meglévő két vágánya mellé létesítenek egy új felszerkezetet, amely a harmadik pályát hordozza majd - jelentette a Magyar Idők. A kivitelező kiválasztása után megkezdődhet a munka, amely két évig tarthat.
A híd a legforgalmasabb dunai vasúti átkelő az országban, része a körvasútnak, amely a nagy fejpályaudvarokat köti össze. Emellett tervezik Kelenföld és Ferencváros közt egy harmadik vasúti vágányt kialakítását is.
A Déli összekötő meglévő két, egyvágányos felszerkezetét el kell bontani, és három új, egyvágányos felszerkezetet kell építeni. Ehhez a meglévő közös pillért át kell alakítani és a budai oldalon új hídfő építésére is szükség lesz.
Az átépítés ideje alatt a vasúti forgalmat két vágányon folyamatosan fenn kell tartani, ezért először a harmadik vágányt kell megépíteni. A projektet száz százalékban uniós CEF-forrásból finanszírozza a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.
A fotó forrása: Túrós-Bense Levente/Napi
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják