A kormány részéről az elmúlt években kifejezetten aktív hozzáállás tapasztalható a kiskereskedelem szabályozásában, általában olyan szabályokat sikerül hozni, amelyek találkoznak a szektor képviselőinek többségének véleményével, igaz, voltak jelentős viták is - fogalmazott Lenner Áron Márk, az NGM helyettes államtitkára a BGF mai konferenciáján.
Nem igazolódtak be a kiskereskedelmi forgalom csökkenésével kapcsolatos félelmek, a március 15. előtti és utáni adatok szerint jelentős mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom, elsősorban a hétfői és a szombati forgalom emelkedett - mondta Lenner. Állítását pontos adatokkal, statisztikákkal nem támasztotta alá - ezeket a kereskedők szövetsége is erősen hiányolja -, ahogyan a NAV-tól is már hetek óta várjuk hiába a növekedésről szóló jelentést megalapozó számokat.
A kereskedelmi láncok mindig egy picit veszteségesre tudták kozmetikázni a mérleget, ezen szeretnénk változtatni - ezzel indokolta a veszteséggel működő üzletek tervezett bezáratását a helyettes államtitkár. Előadásából ebben az esetben is kimaradtak a pontos számok, illetve arra sem vesztegetett szót, hogy vajon egy intenzíven terjeszkedő, beruházó cég esetében miért nem elfogadható az átmeneti veszteség és miért két év csak a türelmi idő, miközben a nagyobb értékű eszközök, pláne az ingatlanok értékcsökkenési leírása ennél jóval hosszabb ideig történik.
Felmerült, hogy nem igazságos a világörökségi területeken lévő boltok nyitva lehetnek vasárnap, ezen változtattak - fogalmazott eufemisztikusan az államtitkár. Hozzátette: az online kasszákkal a tisztességes kereskedők jutnak előnyhöz, ez tisztább versenyt és adóbevétel-növekedést eredményez. Kiemelte, hogy bár mindenki vasárnapi zárva tartásként említi a jogszabályt, az éjjel-nappal nyitva tartó boltokat is érintette a változás, hiszen az éjszakai órákban már nem működhetnek.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet