Azzal, hogy Európában éllovasok vagyunk az átoltottságban, és látótávolságon belül van a gazdaság újranyitásának lehetősége, meglepetésszerűen gyors lehet a magyar gazdaság visszaállása a növekedési tartományba - állította Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában. Meglepő számokat várunk a második fél évben.
Közölte: A mostani számításaink arról szólnak, hogy a növekedés az év egészében 4–5 százalék között lehet. Amikor a jövő hónap végén leadjuk a konvergenciaprogramot, és elkészítjük a 2021-es költségvetés módosítását, valamint előkészítjük a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot, ezekben a dokumentumokban már 4–5 százalék közötti növekedést jelzünk idénre.
Két évre előretekintve nincs szükség új devizaforrásra a magyar állam finanszírozásához. Ha idén négy, jövőre öt százalékkal növekszik a gazdaság, akkor arra is megvan az esély, hogy az ország saját forrásaiból menedzselje az adósságpályát, ezt segíti, hogy 2019 második fél évétől elővásárlásokkal lényegében az összes korábbi drága devizaforrást lecserélték.
A jövő évi adótörvények májusban kerülnek a parlament elé, ha nagy meglepetések nem lesznek. Az új szabályok inkább az adóadminisztráció területén hoznak érdemi változást, a kormány nem készül az adókulcsokat vagy -mértéket érintő változásra. Kivétel ez alól ott lehet, ahol uniós szabályok szerint kell változtatni.
A hitelmoratórium lezárása főként attól függ attól, mikor tudnak nyitni. A kormány szándéka szerint a nyitás két és fél milliós átoltottsággal indul, de ez csak a kezdőpontja lesz a gazdaság újraindításának. Van három hónap a hitelmoratóriumból, a helyzetet figyelve folyamatosan egyeztetnek a gazdasági szereplőkkel, köztük a Magyar Bankszövetséggel is.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják