A magyar kormány következetes gazdaságpolitikával elérte, hogy a bruttó hazai termékhez viszonyított adósságunk aránya 11 százalékkal az uniós átlag alá süllyedt - emelte ki Varga Mihály.
A tárcavezető előadásában az elmúlt közel hat esztendőt értékelve leszögezte: a 2010 előtti időszakban mind az ország külső adóssága, mind az államadósság jelentősen emelkedett, ami gátolta a növekedést és jelentős sérülékenységhez vezetett.
Kapcsolódó
Ebben a környezetben a kormánynak a gazdasági növekedés beindításához egyszerre kellett rendbe tenni a költségvetést, leépíteni az adósságállományokat, és végrehajtani az elmaradt reformokat - hívta fel a figyelmet a gazdasági tárca vezetője. Mára akár a gazdasági növekedés ütemét, akár a munkában állók számát, vagy a költségvetési hiány, illetve az államadósság alakulását tekintjük, az eredmények meggyőzőek. "Hátrányból indulva is elértük, hogy az unió államai között abba az igen szűk elitbe tartozhassunk, amelyek tudták csökkenteni adósságukat - tette hozzá a miniszter. A magyar gazdaság teljesítményét különösen aláhúzza, hogy nemcsak az önkormányzati adósságátvállalást oldotta meg a kormány, hanem pontot tett a lakossági devizahitelezés végére is.
Varga Mihály kedvező irányú változások előmozdításában meghatározónak nevezte a lakossági állampapír-vásárlások szerepét a hazai adósságfinanszírozásban. A 2012-ben elindított program eredményességét jól tükrözi, hogy a lakosság kezében lévő állampapírok állománya az elmúlt négy évben folyamatosan emelkedett.
Tavaly év végére Magyarország erős egyensúlyi és reálgazdasági helyzetét a nemzetközi intézmények és piaci elemzők is elismerik - hangoztatta a szakminiszter, kijelentve: a korábbi kritikus véleményekkel ellentétben, már tőlük is egyre több megerősítés érkezik a magyar gazdaság teljesítményéről, költségvetési politikánkról és adósságkezelésünkről.
Varga Mihály úgy véli: az államháztartási hiány alakításának kérdését fontos szakmai vitának kell kísérnie. A kormány az eddigi eredmények tükrében elkötelezett abban, hogy hiány nélkül működjön a magyar állam, mert hosszú távon így biztosítható az államadósság tartós csökkentése - tette hozzá a miniszter.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak