A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás egységárát jelző számértéket az eladási, darabár számértékével azonos méretben kell ezentúl feltüntetni. A vevőbarát rendeletmódosítás segíti, hogy a vásárlók számára azonnal összehasonlítható legyen az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral. Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest.
A rendeletmódosítás az NGM közleménye szerint egyúttal a hazai tojástermelők érdekeit is védi, hiszen az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben - a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt - hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését. (Elárulták a magyarok, hogyan választanak élelmiszert.)
A Magyar Közlönyben decemberben megjelent jogszabályváltozás, "A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet módosítása" március 20-tól lép hatályba.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt