Másfél hete kezdte meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a névre szóló küldemények postázását, ezekben az NVI arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben, és melyik szavazókörben élhetnek választójogukkal.
Az értesítőket a január 26-ai névjegyzéki állapotnak megfelelően nyomtatták ki, kiküldésükkel az iroda a Magyar Postát bízta meg.
A mintegy 7,8 millió választópolgárnak legkésőbb pénteken postázzák az értesítőt. Ha valaki nem kapja meg, akkor ezt a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) jelezheti, aki ekkor új értesítőt állít ki.
Azoknak, akik még nem nagykorúak, de április 3-ig betöltik 18. életévüket, ugyancsak most kell megkapniuk az értesítőt.
Az értesítő a választópolgár személyes adatai közül a nevét, születési nevét, születési idejét és a lakcímét tartalmazza, és megtalálható rajta a szavazás pontos helye és ideje, valamint az is, hogy a választópolgár melyik választókerületben, településen gyakorolhatja választójogát. Jelölik azt is, hogy a szavazókör akadálymentesített-e.
Az értesítő bemutatása nem feltétele a szavazásnak. A szavazásra a választópolgárnak a lakcímkártyáját kell elvinnie, továbbá igazolnia kell személyazonosságát érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel (jogosítvánnyal) - írta az NVI nyomán az MTI.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben