A NAV feketelistáján szerepelt az a politikus, akit a korrupciógyanúba keveredett Völner Pál helyett indít a Fidesz az egyik Komárom-Esztergom megyei választókerületben, erről a Szabad Európa írt.
A politikus 2018-ban került fel arra a jegyzékre, amelyen a NAV azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottat találtak. A 2014-es önkormányzati választások előtt Erős azt állította, van diplomája, de az újabb bemutatkozásából már hiányzik a diplomára utaló rész.
Erős 2014 óta fideszes önkormányzati képviselő Esztergomban, 2019-ben lett Hernádi Ádám alpolgármestere a városban. Ennek a körzetnek a fideszes Völner Pál az országgyűlési képviselője, de ő vesztegetési ügybe keveredett (az ügyészség szerint Völner 83 millió forintot kapott azért, hogy elintézzen egyes bírósági végrehajtói kinevezéseket). Völner ezért lemondott államtitkári posztjáról és nem is indul újra a képviselőségért. Az ő helyére jelöli a Fidesz Erős Gábort.
Erős Gábor labdarúgóbíróként futott be nemzetközi karriert, egyebek mellett Kassai Viktor asszisztenseként több világbajnoki, olimpiai és Bajnokok Ligája-mérkőzésen is részt vett.
Erős Gábor a Facebookon úgy reagált, a könyvelője hibázott, amiért vállalta a felelősséget.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja