A visegrádi csoport (V4) miniszterei október elején megállapodtak abban Strbské Plesóban (a Csorbató-nál) tartott találkozójukon, hogy szakértői munkacsoportot hoznak létre a Varsó, Prága, Pozsony és Budapest összekapcsolására szolgáló nagysebességű vasúti összeköttetés létrehozásával kapcsolatban. A projektről először a Napi.hu írt részletesen még márciusban: a beruházás célja, hogy az útvonalat 160 kilométer/órás sebességre alkalmassá teszik. A prioritás a fővárosok összekapcsolása, amelyhez Krakkó és Brno is csatlakozik majd később.
A csoport törekszik a technikai, tervezési, infrastrukturális és közlekedési elemek összehangolására, beleértve a V4 országok összekötését a határ- és megállóhelyeken. Magyarország, mint a projekt kezdeményezője, már elkülönített egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 5 millió eurót, de más V4-es országok még mindig várnak - írja a Finreport.sk szlovák gazdasági portál.
Kapcsolódó
A szlovák érdek az, hogy a nagysebességű vonat kevesebb mint másfél óra alatt megtegye a Prága-Pozsony útvonalat. Az ezen az úton közlekedő vonatút jelenleg négy órát vesz igénybe, három óránál hosszabb forgalmi korlátozások nélkül autóval, vagy repülővel. De Szlovákiában ez csak egy kis szakasz, ráadásul előrelépések nem történtek.
Ennek oka, hogy az országnak komoly baja van: bár látványos lenne a projekt, de a szlovák közlekedési hálózat meglehetősen kiépületlen országos szinten.
Nem is véletlen, hogy a nagy sebességű projekt esetében a szlovák Közlekedési és Gazdaságtudományi Intézet (IDH) szkeptikus. "Szlovákiát most olyan nagyprojektekkel kell kezelni, amelyek gyors előnyökkel járnak. De a közlekedéssel kapcsolatos problémákat nem fogják megoldani a nagysebességű vonalak, amelyek talán harminc éven belül fognak megépülni" - mondta az Intézet igazgatója Rastislav Cenky a SITA hírügynökségnek.
"Húsz évig nem sikerült rekonstruálni az alap vasúti hálózatot Szlovákiában 160 kilométer/óra sebességgel, vagy az egy-két szomszédos országban jellemző 200 kilométer/órás normál sebességre gyorsítani, de egy alapvető úthálózatot sem sikerült kiépíteni" - mondta Cenky, aki szerint a gyorsvasútéhoz hasonló látványprojektek megvalósulása sem biztos.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat